|
|
 |
|
|
Rajk László 1909-ben született. 1929-től a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karán magyar-francia szakon tanult. 1930-ban bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba, 1931-ben tagja lett a KMP-nek. Illegális politikai tevékenysége miatt többször letartóztatták. Tanulmányait nem folytathatta, 1933-tól építőmunkásként dolgozott. A Magyar Építtőmunkások Országos Szövetsége kommunista frakciójának vezetőjeként egyik szervezője és irányítója volt az 1935. évi nagy építőmunkás-sztrájknak. 1936-ban a párt utasítására Prágába, innen 1937-ben Spanyolországba ment, részt vett a polgárháborúban. A Nemzetközi Brigád magyar zászlóaljának politikai biztosa és párttitkára volt, a harcokban súlyosan megsebesült. 1939-ben, a spanyol köztársaság bukása után Franciaországba menekült, ahol internálták. |
1941-ben hazatért, itthon letartóztatták és internálták. 1944. szeptemberi szabadulása után a párt központi bizottságának titkára, a Magyar Front egyik vezetője, az ellenállási mozgalom egyik fő szervezője és irányítója. 1944 decemberében a nyilasok letartóztatták, Sopronkőhidára, majd Németországba hurcolták, ahonnan 1945. május 13-án tért haza. Itthon bekapcsolódott a pártmunkába és az országos politikába, tagja lett az MKP valamennyi vezető testületének, valamint az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, országgyűlési képviselő volt. 1946 márciusától 1948 augusztusáig belügyminiszter. E posztján a fasiszta és reakciós csoportok üldözése címén számos vallásos, nemzeti és demokrata szellemű intézményt és szervezetet tiltott be, illetve oszlatott fel, valamint megrendezte az első koncepciós pereket. 1948 augusztusában váltották le a belügy éléről, és lett külügyminiszter. 1949. május 30-án koholt vádak alapján letartóztatták, szeptember 24-én a Népbíróság népellenes bűntett és hűtlenség vádjával halálra ítélte, október 15-én kivégezték. 1955-ben rehabilitálták, 1956. október 6-án temették el a Kerepesi temetőben.
|
|
 |
Nagy Imre Kaposváron született 1896-ban. Négy év gimnázium után kitanulta a géplakatos szakmát. 1915-ben behívták katonának, a következő év nyarán orosz hadifogságba esett, majd a Vörös Gárdában harcolt a polgárháborúban. 1920-ban belépett a bolsevik pártba, majd egy év múlva hazatért és részt vett az MSZDP munkájában, de 1925-ben kizárták. 1927-ben rövid időre letartóztatták, szabadulását követően Bécsbe emigrált, de illegálisan több alkalommal visszatért Magyarországra. 1930-ban küldöttként érkezett Moszkvába a KMP kongresszusára, ahol 1945-ig maradt. Dolgozott a Komintern Agrártudományi Intézetében, a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalában, valamint a moszkvai rádiónál, ahol a magyar nyelvű adások szerkesztője volt. 1944 végén az MKP vezetésének tagjaként tért vissza Magyarországra. Az Ideiglenes Kormányban földművelési miniszter, ezt követően rövid ideig belügyminiszter. |
| Ellentétbe került a párt irányvonalával, elsősorban agrárkérdésben, és noha önkritikát gyakorolt, kizárták a pártvezetésből. 1953-ban szovjet kezdeményezésre lett miniszterelnök, megpróbált átfogó gazdasági, politikai reformokat megvalósítani. 1955 elején leváltották tisztségeiből, a pártból is kizárták. 1956. október 23-án a tüntetők követelésére visszavették a párt legfelső vezetésébe, és ismét ő lett a miniszterelnök. E tisztségében egyfelől igyekezett a forradalom legfőbb célkitűzéseit elfogadtatni az MDP-, valamint a szovjet vezetéssel, másfelől mérsékelni igyekezett az általa túlzottnak ítélt követeléseket. Válaszul arra, hogy a fegyverszünet ellenére újabb szovjet csapatok érkeztek az országba, november 1-jén bejelentette az ország semlegességét, kilépését a Varsói Szerződésből. November 4-én hajnalban a jugoszláv követségre menekült. A hatalom többféle ígérettel próbálta kicsalni Nagy Imrét és társait a követségről. Végül 22-én a Kádár-kormány menlevelével és külföldre távozás ígéretével hagyták el az épületet, ám a szovjetek őrizetbe vették és Romániába deportálták őket. Kállai Gyula többszőr járt az internáltaknál, akik megtagadták az együttműködést az új vezetéssel. A családokat elszakították, a férfiakat Magyarországra szállították, a nők és a gyerekek Romániában maradtak és majd magyar újságokból értesültek családtagjaik sorsáról. Nagy Imrét 1957. április 14-én tartóztatták le Snagovban. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa zárt tárgyaláson, koncepciós per során, 1958. június 15-én szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint hazaárulás vádjával halálra ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül. Másnap kivégezték. 1989 június 16-án kivégzett társaival együtt a Hösök teréről 3-4000-es tömeg kísérte ünnepélyesen végső nyughelyére, a rákoskeresztúri temetőbe. |
|
 |
Kádár János 1912-ben született Fiumében. Eredeti neve Csermanek. Miután cselédként dolgozó édesanyját elbocsátották, Somogy megyei Kapolyra került nevelőszülőkhöz, majd 1918-ban Budapestre költöztek. Csermanek János itt végezte el az elemi és a polgári iskolát. Ezt követően írógépműszerész lett. 19 évesen a belépett az illegális Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségébe (KIMSZ) és a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Mozgalmi fedőneve Barna János lett. 1931 novemberében letartóztatták, és bár bizonyítékok hiányában szabadon engedték, rendőrségi megfigyelés alá helyezték. 1933-ban a KIMSZ KB titkára lett. Ekkor újra letartóztatták és októberben kommunista szervezkedésért két év fegyházbüntetésre ítélték. A börtönévek alatt ismerkedett meg számos büntetését töltő kommunistával, pl. Rákosi Mátyással is. |
Szabadulása után több helyen is dolgozott segédmunkásként, és bekapcsolódott a Szociáldemokrata Párt munkájába. A KMP tagjaként új nevet kapott a mozgalomban: Kádár János. A Kommunista Internacionálé feloszlatása után 1943 júniusában feloszlatta a KMP-t és megszervezte a Békepártot. 1944 áprilisában Jugoszláviába küldték, hogy felvegye a kapcsolatot az emigrációban élő kommunista vezetőkkel, azonban a határon elfogták. Valódi kilétét sikeresen eltitkolva katonaszökevényként emeltek vádat ellene, és két év börtönre ítélték. 1944 novemberében megszökött és visszatért Budapestre. A főváros ostroma után a "budapesti" KB kinevezte Budapest rendőrfőnökének a helyettesévé. 1945 januárjában a fővárosba érkező Gerő Ernő vette át tőle a vezető titkári tisztet. 1948 és 1950 júniusa között belügyminiszterként jelentős szerepe volt a Rajk-per megrendezésében. 1951 tavaszán az ÁVH letartóztatta, és az MDP KV májusi ülésén minden testületi tagságtól megfosztották. A Legfelsőbb Bíróság 1952 decemberében életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte. 1954 júliusában rehabilitálták és szabadlábra helyezték. 1956. október 25-én az MDP KV első titkárává választották. A Minisztertanácson belül október 30-án létesült Kormány Kabinet tagjává és államminiszterré nevezték ki. Október 31-én az alakuló MSZMP Intéző Bizottság tagja lett. November 1-jén Münnich Ferenccel együtt átállt a szovjetekhez, és elhagyta Magyarországot. November 2-4. között Moszkvában részt vett az SZKP KB Elnökségének ülésein, a szovjet vezetés őt nevezte ki az ellenkormány élére. November 4-én rádióközleményben jelentik be a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását, s a nap folyamán szovjet katonai géppel vitték Szolnokra. November 7-én a szovjet hadsereg Budapestre szállította, és a Minisztertanács elnökévé nevezik ki. Gyakorlatilag ettől kezdve 32 éven keresztül az MSZMP elsőszámú vezetője. Az 1988-as országos pártértekezleten kimaradt az MSZMP PB-ből, de ugyanakkor az MSZMP elnökévé választották. Az MSZMP KB 1989. májusi tanácskozásán - egészségi állapotára hivatkozva - felmentették KB tagságából és pártelnöki tisztéből. A nevével fémjelzett korszak - Kádár-rendszer vagy másnéven kádárizmus - már életében korának szinonímájáva vált. Hosszú betegség után 1989. július 6.-án halt meg.
|
|
 |
Mindszenty József 1892. március 4-én született a kis Vas megyei faluban, Csehimindszenten Pehm József. A Pehm család sarjaként keresztelték meg, de Mindszenty néven vált országszerte ismertté. A szombathelyi püspöki nevelőintézetben végzett tanulmányok után 1915-ben szentelték pappá. 1917-től Zalaegerszegen volt gimnáziumi hittantanár. Az 1918-19-es forradalmak idején politikai okokból letartóztatták, a Tanácsköztársaság idején szülőfalujába internálták. 1919 októberétől ismét Zalaegerszegen volt plébános, 1924-től címzetes apát, 1937-ben pápai prelátus lett. 1944 március 15.-én szentelték püspökké, és helyezték a veszprémi egyházmegye élére. Mentette a meggyőződésük vagy származásuk miatt üldözötteket, szót emelt a Dunántúl hadszíntérré változtatása ellen, ezért 1944 őszén a nyilasok elhurcolták Sopronkőhidára. |
1945. április 2-án szabadult, visszatért Veszprémbe. 1945 őszén esztergomi érsekké, a következő évben bíborossá szentelték. Szembenállt a kommunista politikával, ragaszkodott az egyház társadalmi szerepének megőrzéséhez. Nyilvánosan emelt szót az 1947. évi választási csalások, majd az egyházi iskolák államosítása ellen. 1948 karácsonyán letartóztatták, a következő évben életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték.
"Állok Istenért, Egyházért, Hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágon legárvább népem történelmi szolgálata. Nemzetem szenvedése mellett a magam sorsa nem fontos." (Mindszenty, 1948. november)
1955-ben börtönbüntetését megszakították, és Felsőpeténybe vitték, szabadulásáig ott volt házi őrizetben. A forradalom idején kiszabadítása, érseki tisztének helyreállítása az egyik általánosan elterjedt követelés volt. Mindszentyt október 31-én katonákból és felkelőkből álló népes csoport kísérte Budapestre. November 3-án este rádióbeszédben szólt a nemzethez, ebben a kormányt a bukott rendszer örökösének nevezte. 4-én reggel a szovjet támadás hírére az Egyesült Államok nagykövetségére menekült, ahol menedékjogot kapott. 1957. március 9-én bejelentették, hogy Mindszenty ítélete hatályban van, vagyis amennyiben elhagyja a nagykövetség épületét, úgy folytatnia kell börtönbüntetése letöltését. 1962-ben - távollétében - 1956-os szerepéért is elítélték. 1971. szeptember 28-án előzetes megállapodás alapján elhagyhatta az amerikai követséget. Rómába emigrálhatott, azzal a kikötéssel, hogy nem jelentetheti meg emlékiratait. 1973-ban a pápa - arra hivatkozva, hogy másképp továbbra is betöltetlen maradna az esztergomi érseki szék - lemondásra szólította föl. Utolsó éveit Bécsben, a Pázmáneumban töltötte, ott halt meg 1975. május 6-án. Mariazellben temették el, hamvait 1991-ben Magyarországon az esztergomi bazilikában helyezték végső nyugalomra. 1994 márciusában megkezdődött az egyházi eljárás boldoggá avatása érdekében.
|
|
 |
Gerő Ernő 1898. július 8-án született Terbegecen kiskereskedő családban. 1916-ban felvették a Budapesti Orvostudományi Egyetemre, tanulmányait azonban nem fejezte be. 1918-tól tagja a KMP-nek. A Tanácsköztársaság leverése után Bécsbe menekült, ahol bekapcsolódott az emigráns magyar kommunista mozgalomba. Először a Kommunista Ifjúsági Szövetség irodájában dolgozott, majd a szlovákiai és a Román Ifjúmunkás Szövetség létrehozásában vett részt. 1922-ben Magyarországra küldték a hazai kommunista szervezkedés irányítására. Szeptemberben letartóztatták, és 1923 májusában 15 év börtönbüntetésre ítélték, de 1924-ben kiadták a Szovjetuniónak, ahol hamarosan a Nemzetközi Lenin Iskola hallgatója lett. Ezt követően a Kommunista Internacionálé Vezető Bizottságához került, és Franciaországban, Belgiumban, Spanyolországban és Portugáliában végzett pártmunkát. |
1939 és 1941 között ő képviselte a KMP-t a Kommunista Internacionáléban. Ez idő alatt a Szovjetunióban élő emigráns magyar kommunisták lapjának, az Új Hang nak volt a szerkesztője. Az Internacionálé feloszlatása után a Vörös Hadsereg tagjaként az ellenséges hadseregek hátországában és a hadifoglyok között végzett agitációs és propagandamunka egyik irányítója volt. 1944 novemberében részt vett a Moszkvában tárgyaló magyar fegyverszüneti delegációval folytatott megbeszéléseken. Ezt követően érkezett Farkas Mihállyal, Révai Józseffel és Nagy Imrével Moszkvából Szegedre, ahol megalakították az MKP Központi Vezetőségét. 1944 decemberében a Nemzeti Főtanács tagjává választották, majd 1945 májusától a kereskedelmi és közlekedésügyi miniszteri tárca vezetésével bízták meg. Rajk László letartóztatása után Rákosival és Farkassal titkos csúcsbizottságot alkottak. Az első Nagy Imre-kormányban miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter. 1954. július végén elnökletével megalakult az MDP KV Gazdaságpolitikai Bizottsága, amely a Nagy Imre-vonal gazdasági céljai elleni támadások politikai bázisa volt. Az MDP KV 1956. júliusi plénumán első titkárrá választották. 1956. október 15-én Jugoszláviába utazott, és csak október 23-án este érkezett vissza Budapestre. 1956. október 23-án este telefonon kérte a szovjet csapatok beavatkozását Hruscsovtól. A Budapestre érkezett Mikojan és Szuszlov, szovjet tanácsadók javaslatára az MDP KV 1956. október 25-i ülésén leváltották; 29-én családjával együtt Moszkvába szállították. Az MSZMP IIB 1957 februárjában határozatot hozott, hogy soha többet nem térhet vissza Magyarországra, de "száműzetését" már márciusban egy évre csökkentették. 1960-ban jött haza Magyarországra. Nyugdíjasként fordításokból élt. 1980. március 12-én halt meg Budapesten. |
|
 |
Szabó János, "Szabó bácsi" erdélyi szegényparaszti családban született 1897-ben. A hat elemi után két polgári osztályt végzett, majd kitanulta a géplakatos szakmát. 1914-ben behívták katonának, végigharcolta a világháborút. A Tanácsköztársaság idején századparancsnok volt a Vörös Hadseregben. Trianon után az elcsatolt országrészen maradt, vasúti munkásként dolgozott. Megnősült, két fia született, de hamarosan elvált feleségétől. 1944-ben költözött Magyarországra, a Földművelésügyi Minisztériumnál lett sofőr. 1949-ben tiltott határátlépés kísérletéért három hónap börtönbüntetésre ítélték. Szabadulását követően újra sofőrként helyezkedett el. 1953-ban kémkedés vádjával újra letartóztatták, de kilenc havi előzetes letartóztatás után szabadon engedték.1956 október 25.-én csatlakozott a Széna téri fegyveresekhez, akiknek hamarosan a vezetője lett. |
Ő maga így emlékszik arra a napra, mikor csatlakozott a Széna téri fegyveresekhez és segédkezett egy teherautóról leszedni a fegyvereket: "Ekkor felkaptam én is pár darabot és bevittem. A kezemben tartottam egy újat és nézegettem, ha már a kezemben van. >>Na, bátyám, ha már a kezében van, tartsa is meg, és maradjon köztünk azzal a nagy bajuszával, legalább megismerjük<< - szólt valaki. "A Széna téren lévő fegyveres felkelőktől megtudtam, hogy a céljuk a független Magyarország létrehozása, a bérek emelése, a szovjet csapatok kivonása Magyarországról, a kommunisták eltávolítása a kormányból stb. A felkelők célkitűzésével egyetértettem, és ennek alapján határoztam el, hogy csatlakozom a felkeléshez. [...] Nem mondom, a bosszú is vezetett engem egy kicsit, mivel kilenc hónapig ártatlanul le voltam tartóztatva."
Az épülő metró fúrótornyát és a környező felvonulási épületeket megszállva építették ki védelmi állásaikat. Megpróbálták megállítani, feltartóztatni a szovjet csapatokat, de a nagy erejű támadások újra meg újra szétszórták az egységet, amely azonban minden alkalommal újjászerveződött. Október végén a Maros utcai volt ÁVH-s laktanyába helyezték át főhadiszállásukat. A tűzszünet időszakában felügyeltek a rendre, ellenőrizték a közúti forgalmat, házkutatásokat tartottak ÁVH-s tisztek, pártfunkcionáriusok lakásán, többeket letartóztattak. November 4-ét követően kemény harcokat vívtak a szovjet csapatokkal, majd amikor a Széna teret már nem tudták tartani Hűvösvölgy-Solymár irányába vonultak vissza. Az SZKP Elnökségének delegációja jelölte ki az azonnal hadbíróság elé állítandók közé. 1956. november 19-én tartóztatták le. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc hadbíró ezredes vezette különtanácsa szervezkedés vezetésének vádjával 1957. január 14-én halálra ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül. 19-én kivégezték. |
|
 |
Maléter Pál 1917-ben született Eperjesen. A gimnáziumi érettségi után a prágai egyetem orvostudományi karán tanult, itt részt vett a németellenes diákmegmozdulásokban. Négy szemeszter elvégzése után megszakította tanulmányait, hazaköltözött Eperjesre. Az Egyesült Magyar Pártban vállalt szerepe révén összeütközésbe került a szlovák diktatúrával. 1938 novemberében nővéréhez költözött Budapestre, ahol folytatta orvosi tanulmányait, amelyeket végül anyagi okok miatt nem tudott befejezni. A magyar állampolgárság megszerzése érdekében önként jelentkezett katonai szolgálatra. 1940 őszén fölvették a Ludovika Akadémiára. Tisztté avatása után Kassán szolgált, majd 1944-ben a keleti frontra vezényelték, ahol hadifogságba esett. Itt önként jelentkezett a németek elleni harcra; a partizániskola után 1944 őszén Erdélyben került egységével bevetésre. |
1945 januárjában az Ideiglenes Kormány védelmére szervezett zászlóalj parancsnoka lett. A forradalom kitöréséig a néphadseregben teljesített szolgálatot, 1956-ban ezredesi rangban. 1956. október 24-én déltől a Honvédelmi Minisztériumban ő látta el a főügyeleti szolgálatot. Másnap a vezérkari főnök parancsára öt harckocsival és az azokat kísérő tiszti iskolásokkal a Kilián laktanyában tartózkodó egyik egységének megsegítésére indult. Mivel csak az ő parancsnoki harckocsija jutott el az épületig, felsőbb jóváhagyással tűzszünetet kötött a környéken harcoló felkelőegységekkel. Ennek lejárta után 27-28-án katonáival ellenőrzése alá vonta a laktanyát közrefogó épületszárnyakat, majd értesülve a kormány által elrendelt tűzszünetről, beszüntette a felkelők elleni harcot, ezt jelentette a minisztériumnak is. A Corvin közben részt vett a fegyverletételi tárgyalásokon. Nagy Imre hívására a Parlamentben jelen volt a munkástanácsok küldötteivel folytatott tárgyalásokon, majd 31-én a Nemzetőrség megszervezése érdekében tartott megbeszélésen. November 1-jén Nagy Imre kinevezte a honvédelmi miniszter első helyettesévé, 3-án miniszterré. November 3-án a Parlamentben a szovjet hadvezetéssel tárgyaló bizottság tagja. Este a tököli szovjet bázison a tárgyalás folytatására érkezett magyar küldöttség többi tagjával együtt Szerov tábornok, a KGB vezetője letartóztatta. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével 1958. június 15-én szervezkedés kezdeményezése és vezetése, zendülés, valamint hazaárulás vádjával halálra ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül. Másnap Nagy Imrével együtt őt is kivégezték. |
|
 |
Pongrátz Gergely 1932-ben született Szamosújváron értelmiségi családban, majd 1945-ben Romániából átköltöztek Magyarországra, Soroksárra. Pongrátz Gergely Bácsalmáson végezte el a mezőgazdasági gimnáziumot. 1956. október 26-27-én a forradalom hírére utazott a fővárosba és belépett a Corvin közi fegyveres felkelőcsoporthoz, ahol testvéreivel hamarosan meghatározó szerephez jutottak. A fegyverszüneti tárgyalásokon ő volt leginkább bizalmatlan a politikai és katonai vezetőkkel szemben. November 1-jén vagy 2-án vette át Iván Kovács Lászlótól a Corvin közi felkelők irányítását, és vonta befolyása alá a környező csoportokat is. A Corvin köz az ő parancsnoksága alatt is a legtekintélyesebb nemzetőr-bázis volt. November 4-én hajnaltól csoportjával megpróbált ellenállni a szovjet támadásnak. A túlerő elől társai egy részével még az éjszaka folyamán a Víg utcába mentek át. |
Mivel kilátástalannak ítélte a további ellenállást, a hónap végén elhagyta az országot. Bécsben csatlakozott a Magyar Forradalmi Tanácshoz. 1957 februárjáig Bécsben és Genovában tevékenykedett, majd New Yorkba költözött, ahol vagongyári munkásként kezdett dolgozni. 1957-ben Chicagóban megválasztották a Magyar Szabadságharcos Szövetség alelnökévé . 1959-től tizenkét évig Madridban élt. Visszatérve Amerikába biztosítási ügynök lett. 1990-ben látogatott haza először. 1991-ben végleg hazaköltözött Magyarországra. Pongrátz az 1956-os Magyarok Világszövetségének, majd az 56-osok Szövetségének budapesti elnöke és a POFOSZ tiszteletbeli elnöke, majd elnökhelyettese lett. 2005-ben bekövetkezett haláláig a "Pesti Srácok" Alapítvány létrehozója és vezetője. 1982-ben Chicagóban (1989-ben, majd bővített kiadásban 1992-ben Budapesten) jelent meg a " Corvin köz - 1956" című, a forradalomról írott könyve. |
|
 |
Iván Kovács László 1930-ban Debrecenben született. 1944-ben már a soproni katonai reáliskolába járt, mikor apjával Nyugatra menekült, de a következő évben hazatértek. 1951-ben közgazdasági iskolában érettségizett, jelentkezett a jogi egyetemre, de nem vették föl. Egy évet végzett esti tagozaton a Közgazdaság-tudományi Egyetemen. Futballozás mellett különböző adminisztratív munkakörökben és bányászként dolgozott, sportköri előadó is volt. 1951-től a hadseregnél volt polgári alkalmazott, de 1953-ban elbocsátották. 1956 október 23.-án részt vett a rádió előtti tüntetésen, tagja volt az egyik küldöttségnek, amelyik bejutott az épületbe. Még aznap puskához jutott a Kálvin téren, és az Üllői úton részt vett a bevonuló szovjet csapatok elleni harcban. Másnap a Nemzeti Múzeumnál katonák lefegyverezték, de rövid fogvatartás után szabadon engedték. |
Október 25-én csatlakozott a Corvin közi fegyveresekhez, ahol már másnap őt tekintették parancsnoknak. Fölvette a kapcsolatot a Práter utcai csoporttal, tárgyalt a pártközpontban és a Honvédelmi Minisztériumban a fegyverletétel feltételeiről. Október 28-án fogadta Nagy Imre, akinek előadta a Corvin köziek követeléseit: biztosítsák az ország függetlenségét; tárgyalások eredményeképpen vonják ki a szovjet csapatokat Magyarország területéről; szüntessék meg az egypártrendszert; hozzanak létre nemzetőrséget a fegyveres felkelők bevonásával. Október végén és november elején több tárgyaláson vett részt, melyen a nemzetőrség megalakításáról, szervezetéről tanácskoztak. November 1-jén vagy 2-án leváltották parancsnoki tisztségéből, de 3-án beválasztották a nemzetőri ezredek szervezésére létrehozott bizottságba. November 4-én felvette a harcot a szovjet csapatokkal, de még aznap árulónak kiáltották ki a Corvin közben, és letartóztatták. Miközben átkísérték a Kilián laktanya épületébe, sikerült megszöknie. 10-éig otthon bujkált, ekkor fegyverét megtartva szülei alsógödi házába költözött. 1957. februárban Turul Párt néven illegális párt alapítását kezdeményezte a forradalom eszményeinek megőrzése érdekében. Röpcédulákat készített, tervezte Maléter kiszabadítását, igyekezett felvenni a kapcsolatot Király Bélával. 1957. március 12-én tartóztatták le. Elsőfokon szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélték 1957. augusztus 22-én. Ezt a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével 1957. december 27-én jogerőre emelte. 30-án kivégezték. |
|
 |
Mansfeld Péter 1941-ben született, majd az általános iskola elvégzése után esztergályos ipari tanuló lett. 1956-ban tizenötévesen csatlakozott a Széna tériekhez, élelmiszert és fegyvereket szállított, de a harcokban nem vett részt. November 5-én betört Piros László, volt belügyminiszter villájába, ahonnan fegyvert lopott. A forradalom bukása után újra iskolába járt. 1957-ben egyéves szabadságvesztésre ítélték, amelynek végrehajtását három évre felfüggesztették. 1958 februárjában barátjával fegyveres csoport létrehozása mellett döntöttek és azt tervezték, hogy rendőrök és munkásőrök lefegyverezése révén majd fegyvereket szereznek. Február 17-én az osztrák követség előtt posztoló rendőrt elrabolták, lefegyverezték, majd szabadon engedték. |
Céljuk a bebörtönzött társaik kiszabadítása volt, de további akcióik nem jártak sikerrel. Két nap múlva letartoztatták, első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre, másodfokon halálra ítélték. Két nap múlva, tizenegy nappal 18. születésnapja után kivégezték. |
|
| |
| |
| |
| |
|
 |
| |
|
|
|
